2017. sze 20.

Szülinapi buli

írta: Vivi80
Szülinapi buli

Lilla szülinapját idén is szeptemberben tartottuk meg a kis pajtásainak, mivel júliusban már sokan nyaraltak, elutaztak. Először a Póni udvarban szerettük volna megtartani a zsúrt, de nem találtunk megfelelő időpontot, így letettünk róla. Megnéztem pár kreatív szülinapi helyszínt és végül a Bilimbo Házat választottuk a Hidegkúti úton. Így utólag mondhatjuk, hogy nagyon jó választás volt. Az idő nagyon szép volt, a gyerekek a nagy kertben rohangáltak 3 órán keresztül. Volt velük két fiatal óvónő, aki akadálypályát, kincskeresést játszott velük, nagyon jól lekötötték őket. Tortát a közeli Békeidők cukrászdájából választottunk, amire szavak nincsenek, hogy mennyire finom volt. Lilla pedig megkapta a hatalmas Lego Grand Hotelt, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. sze 05.

Egy hét Kalocsán

írta: Vivi80
Egy hét Kalocsán

A nyári szünet utolsó hetét Lilla Kalocsán töltötte. Nagy segítség volt ez nekünk, hiszen ovi még nem volt, munka viszont annál inkább.

Szokás szerint nagyon élvezte Lilla a Kalocsán töltött hetet. Volt Lujzizás, minden mennyiségben, voltak Kiskőrösön fürdőben, aztán még Olivér szülinapi bulija is beesett a hét végén. Szóval tartalmasan telt a hét. Nekünk már nagyon hiányzott, egy hétig rend és csönd volt a lakásban, egészen furcsán éreztük magunkat. Jobb, amikor itthon van :)

kalocsa.jpg

kalocsa_2.jpg

kalocsa_3.jpg

Tovább Szólj hozzá

2017. aug 29.

Tűzijáték

írta: Vivi80
Tűzijáték

Augusztus 20-án volt szerencsénk a budai várból nézni a tűzijátékot. Janiékkal együtt voltunk, nagyon jól éreztük magunkat. Voltunk a Mátyás király játszótéren, sétáltunk a várban, vacsiztunk Jamie éttermében, finom spagettit, pizzát, miegyebet. Szóval szuper napunk volt. Este pedig megnéztük a tűzijátékot, ami szerintem az utóbbi évek legszebbike volt, nagyon élveztük.

tuzijatek.jpg

tuzijatek_2.jpg

tuzijatek_3.jpg

tuzijatek_4.jpg

tuzijatek_5.jpg

tuzijatek_6.jpg

Tovább Szólj hozzá

2017. aug 29.

Nyári összefoglaló

írta: Vivi80
Nyári összefoglaló

Ez a nyár villámgyorsan eltelt, már épp az utolsó napokat tengetjük belőle. Volt sok program, nyaralás nem igazán(legalábbis nekünk szülőknek nem), de azért jól éreztük magunkat. Lilla egy-egy hetet töltött Kalocsán és Csopakon, a többin pedig oviba és táborba járt. Így jár az a gyerek, akinek dolgoznak a szülei...

Tematikusan haladva a következő események voltak a nyáron:

Szülinapok sora: Csopakon volt Kriszta 40. szülinapja, aztán Andris, Vivi, Lilla szülinap Budapesten.

kriszta_szulinap.jpg

apa_szulinap.jpg

5_eves.jpg

Lakodalom: 3 lagzi is beesett a nyárra, Etyeken, Piliscséven és Kalocsán is jártunk. Etyeken Andris haverjának, Megyeri Balázsnak volt az esküvője, gyönyörű helyen, gyönyörű körítéssel, tényleg, mint a mesékben. Piliscséven Katáék esküvőjén ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 13.

Balaton

írta: Vivi80
Balaton

Sóstón jártunk a hétvégén, csak csajok :) Lilla, Csilla mama és jómagam. Szuper időnk volt, nagyon jól éreztük magunkat. Visszaköszönt gyerekkorom összes jó emléke, amit a balcsin átéltem. Strandon voltunk, lángost ettünk, volt körhinta, nagy siófoki sétálás, fagyi, tollaslabda, egyszóval minden, ami kell. Lilla iszonyúan élvezte a Balatonban fürdést, igazi vizi csibe volt. Hullámzott a víz, ő meg ugrált rá, hol matraccal, hol anélkül.

Szuper volt, jó lenne megismételni!

balaton.jpg

balaton2_1.jpg

balaton3.jpg

balaton4.jpg

Tovább Szólj hozzá

2017. jún 08.

Piczinke Póniudvar

írta: Vivi80
Piczinke Póniudvar

Pünkösd hétfőn a Piczinke póniudvarba látogattunk a Normafánál. Lilla az ovival már volt ott pár hete és azóta ódákat zengett róla, így végül kötélnek álltunk és elmentünk együtt is. Nem túlzott, tényleg nagyon cuki hely. Van két nagy állatsimogató rész, ahol törpepónik, törpemalacok, lámák, nyuszik vannak, őket lehet simogatni, vakarászni. Aztán van hatalmas homokozó és egy nagyon nagy kert, ami tele van hintaágyakkal, pihenőszékekkel. Lehet pónin lovagolni, amit Lilla természetesen meg is tett. Nagyon ügyes volt, látszik rajta, hogy jár lovagolni, mert nagyon szépen ül már a lovon. Volt még ezen kívül traktorozás a gyerekeknek, azt is nagyon élvezte. Tényleg szuper kis hely, igazi feltöltődés :)

img_9773.JPG

img_9777.JPG

img_9778.JPG

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 29.

Szipi-szupi gyereknapi hétvége

írta: Vivi80
Szipi-szupi gyereknapi hétvége

Május utolsó hétvégéje Lilla kényeztetésével telt. Na nem mintha az összes többi hétvége nem így telne...

Szombatra vettem színház jegyet az Óz, a csodák csodája előadára, amit a Vígszínházban adtak. Kicsit izgultam, hogy nem lesz-e túl nagy falat, de Lilla nagyon élvezte. Kb tátott szájjal bámulta az előadást, közben mondogatta, hogy majd 10 évesen ő is el fogja játszani Dorothy szerepét. Nagyon jó volt az előadás, szép díszlet, jó színészi játék, és egy élő Totó kutya :)

Aztán másnap kicsit Dodi papa szülinapját is ünnepeltük már előre. Hajóval utaztunk Szentendrére, ami szintén egy jó kis program volt. Lilla már egy kicsit unatkozott a végére, de összességében élvezte. Szerintünk pedig kifejezetten jó volt. ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása