2012. sze 30.

Lilla 2 hónapos

írta: Vivi80
Lilla 2 hónapos

Bejegyzés alcíme...

Lilla két hónapos volt szombaton, ma 9 hetes. El sem hiszem, hogy már ennyi idő eltelt. Mondjuk csak visszagondolva repült el gyorsan, átélve inkább két évnek tűnt... na jó, kicsit túlzok, de néha azt is kell :)

Paraméterei,

súly: 5.28 kg

hossz: 59-60 cm

Ennek a hónapfordulónak az emlékére azzal örvendeztetett meg minket, hogy átaludta az éjszakát!!! Este 10-kor aludt el és reggel 7-kor kelt! Kb fél 6-tól már mocorgott, ahogy szokott, de nem sírt, nem nyitotta ki a szemét, ő maga sem tudta eldönteni, hogy álmos vagy éhes, de inkább az előző mellett döntött, és egy jó időben a szájába dugott cumival még reggel 7-ig elvolt. Én persze 5:50-től már nem bírtam aludni, így megreggeliztem, teáztam, hogy mire a kisasszony felébred, már rendben legyek.

DSC04896_2.jpg

Aztán 9 körül elmentünk közösen boltba, újságért és sétáltunk egyet a szokott helyen, belelapoztunk a vasárnapi szennylapokba, amíg Lilla békésen szundikált a babakocsiban.

Szombaton Edkáék voltak látogatóban, Anna nagyon tündéri volt, hozott Lillának csörgő ajándékot, de még a saját maciját is odaadta volna a picinek. Lilla sírására ő is meghatódott és sírni kezdett, amire viszont Lilla abbahagyta a sírást, és csodálkozott, hogy ki sír még rajta kívül. Aztán a látogatás végére már kicsit nyűgös lett, de egy finom ebéd rögtön megnyugtatta :)

DSC04899_2.jpg

 

Szólj hozzá

Címkék