2012. sze 26.

4 nap a kórházban

írta: Vivi80
4 nap a kórházban

Lilla a Szent István kórházban született, ami a Nagyvárad téren található, ahogy Andris mondta a Fradi B-közép mögött. Szóval ő egy igazi ferencvárosi érzelmű kiscsaj születése óta, ezt a születési anyakönyvi kivonata is bizonyítja.

4 napot töltöttünk ebben a csodálatos intézményben... hát eddig csak hallomásból tudtam / gondoltam, hogy a magyar egészségügy nincs a topon, de most meg is tapasztaltam. 4 ágyas szobába kerültem, pedig szerettem volna alapítványit, de az sajnos foglalt volt. A szobatársak elég kedvesek voltak, de minden nap cserélődtek, szóval barátságok nem köttettek. Pár óra kivételével egész nap volt látogatás, és a csecsemők is bent voltak a szobában, így a 4 napot nagyjából alvás nélkül töltöttem.

Az első fotó Lilláról, ami születése után pár perccel készült.

IMG-20120729-00099.jpg                       

Az első nap már jöttek a nagyszülők és nagynénik, nagybácsik látogatóba, mindenki el volt ragadtatva a legújabb családtagtól.

A negyedik napon megkapta a kötelező oltást, amit hősként, egy hang nélkül viselt. És megkapta a fülbevalóját is, amire végül a csecsemős nővérke beszélt rá. Azt mondta, ne aggódjak, nem fog neki fájni, nem is fog emlékezni rá, ez a legjobb alkalom. Hát rábólintottam. Csilla mama nagyon boldog volt, mert ő vette a fülbevalót, és ő kampányolt mellette legjobban, így a kezdeti ellenállásom után végül Lilla fülbevalóval távozott a kórházból.

IMG-20120802-00028.jpg

Szerencsére mindent rendben találtak nála, csupán 50 grammot vesztett a súlyából, így 3390 grammal, augusztus 2-án hazaengedtek minket.

Szólj hozzá