2014. máj 28.

Állatkert

írta: Vivi80
Állatkert

Már régóta terveztük, hogy elvisszük Lillát állatkertbe, de mindig közbe jött valami. Múlt héten viszont összebeszéltünk Edka barátnőmmel, felpakoltuk a gyerekeket és nekivágtunk. Sikerült kiválasztanunk a hét legmelegebb napját, konkrétan 32 fok volt.

Már rögtön az elején elszállt a kedvem az egésztől, ugyanis óriás dugó volt a városban, majd jött a következő rossz hír, Hősök tere lezárva. Szuper. Parkolás a Felvonulási téren, ami az elején még oké, de már láttam lelki szemeim előtt, ahogy délután gyerekkel a kezemben megszakadok séta közben. Na mindegy. Parkolás pipa, induljunk az állatkertbe. Maga az állatkert szép és jó, mint mindig, de gyerekkel azért nem ugyanaz. Hátamon hátizsák, hogy három napi hideg élelem, víz, csereruha, napkrém, fényképező, kissapka, játék stb. legyen, kint az említett kánikula, Lilla mindenfele rohangál csak arra nem, amerre kellene, állatok pedig döglenek az árnyékban, konkrétan alig láttunk valamit... Majd ebéd, sorban állás, fáradó kétéves, tikkasztó kánikuls továbbra is. Délután kettőig bírtuk, aztán elindultunk haza. Szóval ez nem egyemberes mutatvány, vagy az is lehet, csak akkor senki nem élvezi a programot. De lehet, hogy csak én éltem meg ilyen nyűgösen. Mindenesetre Lilla itthon elmesélte, hogy megsimogatta az oroszlánt, amit konkrétan nem is láttunk :) Majd valamikor újra próbálkozunk, de addig ki kell hevernem ezt az élményt.

hintaágy.jpg

zsiráf.jpg

elefánt.jpg

annával.jpg

Szólj hozzá